Gróf Mikó Imre

Két ősi székely nemzetség: a Mikó, valamint a Mikes nemzetség leszármazottja volt. 1813-tól 1824-ig Nagyenyeden tanult. 1824-től joggyakornok a marosvásárhelyi királyi táblánál. 1826-tól Kolozsvárott az erdélyi főkormányszék (Gubernium) tisztviselője, 1837-től főkormányszéki tanácsos, 1847-49-ben pedig erdélyi kincstárnok. Az erdélyi reformnemzedék egyik vezére. Erdély és Magyarország uniójáért, a jobbágyfelszabadításért harcolt. 1848-ban erdélyországi főkormányszéki elnök. 1848 októberében az agyagfalvi székely nemzetgyűlés királyi biztosa, majd elnöke. 1849 és 1860 között irodalmi, gazdasági és társadalmi téren munkálkodott. 1860-61-ben erdélyi főkormányszéki elnök, mikor azonban a bécsi udvar unió- és magyarellenes törekvései újból nyilvánvalóvá váltak, visszavonult. 1865-ben országgyűlési képviselővé választották. 1867. február 20-tól 1870. április 21-ig az Andrássy-kormány közmunka- és közlekedésügyi minisztere. 1873-tól haláláig főpohárnokmester.

Tompa Mihály egyik 1860-os versében Erdély Széchenyijének nevezte, de a kortársak már a vers megjelenése előtt is a legnagyobb magyarhoz hasonlították. Az összehasonlítás nem véletlen: ő ugyanazt jelentette Erdélynek, mint Széchenyi Magyarországnak.

Mint a nagyenyedi kollégiumnak 1838-tól, az erdélyi református egyházkerületnek pedig 1840-től egyik főgondnoka, igen jelentős tevékenységet fejtett ki. Az 1849-ben feldúlt nagyenyedi kollégiumot helyrehozatta, a kolozsvári és szászvárosi református gimnáziumokat anyagilag támogatta. A róla elnevezett sepsiszentgyörgyi gimnáziumnak végrendeletében további 60 ezer forintot adományozott. Számos egyházi alapítványt tett. A falusi iskolák színvonalának emelése érdekében szorgalmazta a tanítóképzés reformját és az egyetemi szintű papképzést.

1859-ben megalapította az Erdélyi Múzeum-Egyesületet, amely a helyi akadémia szerepét töltötte be. A múzeumalapítás gondolata az erdélyi magyarság körében távoli múltra tekintett vissza. Csírái már a 17. században felfedezhetők, a 18. században pedig konkrét formában is felmerült a múzeumalapítás gondolata, melyet a reformkorban két alapvető esemény vitt előre. Az első gróf Kemény József és Kemény Sámuel nevéhez fűződik, akik 1841-ben nagyon értékes könyv-, kézirat- és ásványgyűjteményüket ajánlották fel a megalapítandó múzeum céljaira. A másik lépést az erdélyi országgyűlés tette meg azzal, hogy 1842-ben határozatot fogadott el az Erdélyi Múzeum-Egylet megalapításáról. A kérdéssel foglalkozó bizottság elnökévé Mikó Imrét nevezték ki. Az ügy érdekében egyik kolozsvári emeletes házát több mint tíz holdas kertjével együtt a múzeumnak ajándékozta. Más természetű akadályt jelentett Bécs hosszú ideig tartó gáncsoskodása, de ezt is sikerült leküzdenie. Ezek után után, 1859-ben igen bizakodó társadalmi hangulatban tarthatták meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület, valamint az Erdélyi Múzeum című kiadvány alapító ülését. Fontos szerepe volt az erdélyi vasútépítésekben. Közreműködésével hozta létre az állam 1872-ben Kolozsvárt a második magyar tudományegyetemet.

Írásai főleg történeti és egyházi jellegűek. Kiadta Debreczeni Márton A kióvi csata című hőskölteményét (Pest, 1854) és az Erdélyi történelmi adatok című (1855-58) háromkötetes munkát. A történelmi múlt felidézést, feltárását jó eszköznek tekintette a nemzet ébresztésében, mivel úgy látta, hogy a magyarokat a história mindig is nagyon érdekelte. A történeti ismeretek gyarapítása, a történeti tudat fejlesztése legfőbb módszerének a történeti források összegyűjtését és közreadását tartotta, s körültekintő munkával sikeres történeti forrásgyűjtő akciót indított el. Úgy érvelt, hogy a történeti forrás kiadása olyan, mint „föld gyomrában levő aranyércet pénzzé veretve kamatozó közvagyonná tenni”. „Élőszóval és példával – írta munkásságának egyik legjobb értője, Kelemen Lajos – , de főként széles körre terjedő levelezésével maga köré vonta Erdély legjobbjait, s csakhamar mindenki őt tekintette a Kolozsvárt összpontosult magyar társadalom vezérének.” A történetiforrás-gyűjtés munkájába belevonta kora legjobb történetíróit, Nagyajtai Kovács Istvánt, Jakab Eleket és másokat. Az összegyűjtött forrásanyagból végül három kötetnyit tett közzé, Erdélyi Történelmi Adatok címmel (1855; 1856; 1858). Közben a nagy elődök: Bod Péter, valamint Benkő József életrajzán dolgozott, ezek nyomtatásban 1864-ben, illetőleg 1868-ban jelentek meg.

Gróf Mikó Imre szobra-Sepsiszentgyorgy

Egyúttal belső titkos tanácsos. 1867-től a Magyar Történelmi Társulat első elnöke. 1843 és 1875 között a Kolozsvári Nemzeti Színház felügyelő bizottságának elnöke. 1844-ben megalapította az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesületet. Az MTA tiszteleti tagja 1858. december 15-től, igazgatósági tagja 1865. január 26-tól. Akadémiai székfoglalóját Erdély különválása Magyarországtól címmel 1859. november 1-jén tartotta.

Fő művei:

Erdély különválása Magyarországtól. Buda, 1860.; Gróf Kemény Zsigmond emlékezete. Buda, 1860.; Irányeszmék. Pest, 1861.; Bod Péter élete és munkái. Pest, 1862.; Magyarország vasúthálózata. Pest, 1867.; Benkő József élete és munkái. Pest, 1867.; Emlékirat őfelségéhez a magyarországi vasutakról. Kolozsvár, 1868.; Gyúljanak meg közöttünk is új oltártüzei az ismereteknek. Gróf Mikó Imre beszédei és felhívásai. Összeáll.: Egyed Ákos – Kovács Eszter.

Forras : http://mult-kor.hu/20090528_miko_imre_grof