Ifj. Gödri Ferenc, a városépítő

A város elöljárói az egykori városbírók, a főkirálybírók, majd az 1867-es kiegyezés utáni polgármesterek elévülhetetlen érdeme, hogy Sepsi­szentgyörgy az 1461-től eltelt négyszázötven év alatt, az első világháború előestéjéig modern várossá fejlődhetett. E jeles városatyák utolsó képvise­lője ifjabb Gödri Ferenc volt.

Őt ugyan az 1920-ban bekövetkezett főhatalomváltásig Bálint Dénes, a korszak utolsó magyar polgármestere követte, neki azonban a világháború zivataros éveiben már csak a "menteni a menthetőt" hálátlan szerepe jutott.

Idéz­zük fel tehát az aláb­bi­ak­ban Göd­ri Fe­renc pol­gár­mes­ter alak­ját. No­ha éle­tét a sors rö­vid­re szab­ta, vá­ro­sunk leg­na­gyobb pol­gár­mes­ter­ét tisz­tel­het­jük ben­ne. Az aldobolyi, kökösi és illyefalvi ne­mes Göd­ri csa­lád (1610-ben nyert ló­fői, 1664-ben ne­me­si cí­met) egye­nes ági le­szár­ma­zott­ja. Nagy­ap­ja, Göd­ri Fe­renc sep­si­szent­györ­gyi es­pe­res, a Rikán be­lü­li kommunitás el­nö­ke, ap­ja – szin­tén Fe­renc – ’48-as tü­zér had­nagy, Gá­bor Áron mel­lett több csa­ta részt­ve­vő­je.

1862-ben szü­le­tett Sep­si­szent­györ­gyön. Is­ko­lá­it szü­lő­vá­ro­sá­ban kezd­te, Szebenben foly­tat­ta (aho­vá né­met nyel­vet ta­nul­ni ment), és az enyedi Beth­len Kol­lé­gi­um­ban érett­sé­gi­zett. 1881–85 kö­zött jo­got hall­ga­tott Bu­da­pes­ten, majd ta­nul­má­nyai be­fe­je­zé­se után Csá­szár Bá­lint meghívására jött ha­za. 1891-ben már vá­ro­si fő­jegy­ző, 1895-től ha­lá­lá­ig (1913) a vá­ros pol­gár­mes­te­re. E tizennyolc év alatt Sep­si­szent­györgy gaz­da­sá­gi fej­lő­dé­se meg­élén­kült, mű­ve­lő­dé­si té­ren pe­dig a leg­el­ső vi­dé­ki vá­ro­sok kö­zé küz­döt­te fel ma­gát.

Ifj. Göd­ri Fe­renc mél­tó foly­ta­tó­ja a nagy előd­je, Csá­szár Bá­lint ál­tal meg­kez­dett vá­ros­fej­lesz­tő-épí­tő mun­ká­nak. Az ő ne­vé­hez fű­ző­dik a két­eme­­le­tes Bér­pa­lo­ta épí­té­se (1896–97), Er­dély sor­rend­ben har­ma­dik ál­lan­dó szín­pa­dá­nak lét­re­ho­zá­sa (1899), a do­hány­gyár lé­te­sí­té­si jo­gá­nak meg­szer­zé­se (1897).

Részt vál­lalt a szö­vő­gyár bő­ví­té­sé­ben, az ő kez­de­mé­nye­zé­sé­re épült 1905-ben a vá­gó­híd, köz­ben­já­rás­ára lett to­vább­ra is gaz­dá­ja a vá­ros az or­szág hét mén­te­le­pe egyi­ké­nek az új épü­let­együt­tes ki­vi­te­le­zé­sé­vel, ő ja­va­sol­ta a víz­ve­ze­ték el­ké­szí­té­sét (1899) és a vil­lany­vi­lá­gí­tás be­ve­ze­té­sét (1908), terv­be vet­te az egész vá­ros csa­tor­ná­zá­sát és a tá­gabb ér­te­lem­ben vett köz­pont jár­dá­i­nak asz­fal­to­zá­sát. Fő­gond­no­ka volt a re­for­má­tus egy­ház­nak, tag­ja a Szé­kely Mikó Kol­lé­gi­um elöl­já­ró­sá­gá­nak, az ele­mi és pol­gá­ri is­ko­lák gond­nok­sá­ga­i­nak.

Gödri Ferenc (balról) Kós Károly, Csutak Vilmos, Malmos Andor (városi főépítész) és dr. László Ferenc társaságában a múzeum leendő telkén

A Szé­kely Nem­ze­ti Mú­ze­um igaz­ga­tó­vá­laszt­má­nyá­nak tag­ja­ként je­len­tős sze­re­pet vál­lalt a mú­ze­um épí­té­sé­ben és ál­lo­má­nyá­nak gaz­da­gí­tá­sá­ban.

Vér­mér­ge­zés okoz­ta ko­rai ha­lá­la aka­dá­lyoz­ta meg to­váb­bi ter­vei meg­va­ló­sí­tá­sá­ban. Föl­di ma­rad­vá­nya­it a vár­ban, a nyu­ga­ti bás­tya tö­vé­ben le­vő csa­lá­di sír­bolt­ban he­lyez­ték el. Leg­na­gyobb fia, Fe­renc a Szé­kely Mikó Kol­lé­gi­um rajz­ta­ná­ra volt, ne­ves fes­tő­mű­vész.

A Szé­kely Nem­zet nek­ro­lóg­já­ban így jel­lem­zi ifj. Göd­ri Fe­ren­cet: "Nem­csak ala­pos jo­gi tu­dást, íté­lő­ké­pes­sé­get és ál­lan­dó mun­ka­ked­vet, ha­nem egyút­tal annyi kor­mány­zói böl­cses­sé­get, mély­re­ha­tó kul­tu­rá­lis ér­zé­ket és egyé­ni sze­re­tet­re­mél­tó­sá­got vitt a köz­éle­ti pá­lyán szin­te ki­ke­rül­he­tet­len kel­le­met­len­ség­gel ki­pár­ná­zott pol­gár­mes­te­ri szék­be, hogy pol­gár­tár­sai és köz­vet­len mun­ka­tár­sai bi­zal­mát so­ha, még a leg­szen­ve­del­me­sebb po­li­ti­kai har­cok kö­zött sem ve­szí­tet­te el."
Göd­ri Fe­renc te­het­sé­ge nem­csak pol­gár­mes­te­ri te­vé­keny­sé­gé­ben nyil­vá­nult meg. Már jog­hall­ga­tó ko­rá­ban lí­rai ver­sek­kel és ki­sebb el­be­szé­lé­sek­kel szer­zett írói hír­ne­vet.

Szen­ve­dé­lye­sen gyűj­töt­te és tet­te köz­zé (a Szé­kely Ok­le­vél­tár­ban) a csa­lád­já­ra, vá­ro­sá­ra, a szé­kely­ség tör­té­ne­té­re vo­nat­ko­zó, fő­ként csa­lá­di le­ve­les­lá­dák­ból elő­ke­rült tör­té­nel­mi ada­to­kat, me­lyek­kel pó­tol­ni kí­ván­ta a sza­bad­ság­harc ide­jén tel­je­sen meg­sem­mi­sült le­vél­tár­nál ke­let­ke­zett űrt. Há­rom­szék vár­me­gye mil­len­ni­u­mi em­lék­köny­vébe meg­ír­ta Sep­si­szent­györgy vá­ros tör­té­ne­tét az ál­ta­la fel­tárt újabb ada­tok fel­hasz­ná­lá­sá­val. Mű­vét na­gyobb ter­je­de­lem­ben is ké­szült ki­dol­goz­ni. Ta­nul­má­nyai ösz­tö­nöz­ték he­ral­di­kai ku­ta­tá­sok­ra. 1897-ben meg­ter­vez­te a vá­ros cí­merét, me­lyet 1898-ban Fe­renc Jó­zsef ki­rá­lyi ado­mány­le­ve­lé­vel hi­te­le­sí­tett.

Na­gyobb mun­ká­ja a Sep­si­szent­györgy­től Turinig és vissza cí­mű, 1894-ben a Jó­kai Nyom­dá­ban ki­adott írása, amely azon kül­dött­ség olasz­or­szá­gi uta­zá­sáról szól, amely­nek ve­ze­tő­je volt, és amely a vá­ros dísz­pol­gá­rá­nak vá­lasz­tott Kos­suth La­jos­nak 1893. már­ci­us 12-én ad­ta át az ok­le­ve­let. 

Az uta­zás, va­la­mint a Kos­suth és nő­vé­re, Ruttkayné tár­sa­sá­gá­ban töl­tött idő le­írá­sa Göd­ri Fe­renc éles­lá­tá­sá­ról, szé­les ­kö­rű mű­velt­sé­gé­ről, szel­le­mes fo­gal­ma­zá­si kész­sé­gé­ről tesz ta­nú­sá­got. A kül­dött­ség tag­ja­i­nak cso­port­ké­p­ét Ambrosetti to­ri­nói fény­ké­pész jó­vol­tá­ból mu­tat­hat­juk be. 

Göd­rit ki­tű­nő szó­nok­ként is­mer­ték, for­du­la­tos kö­szön­tői több­ször si­kert arat­tak a hall­ga­tó­ság kö­ré­ben, nem egy eset­ben ne­vet­tet­te meg azt. A vá­ros "eu­ró­pai fon­tos­sá­gát" így fej­te­get­te: "Sep­si­szent­györgy nél­kül, mint fej nél­kül, Há­rom­szék­nek el kell vesz­nie, ha Há­rom­szék el­vész: vé­ge Székelyországnak, ha Székely­ország el­pusz­tul: oda Er­dély­or­szág, ha Er­dély el­esik: utá­na dűl Ma­gyar­or­szág, Ma­gyar­or­szág nél­kül lőt­tek Auszt­ri­á­nak is, a Mo­nar­chia pusz­tu­lá­sa pe­dig fel­dön­te­né az egész eu­ró­pai bé­két, te­hát: Sep­si­szent­györgy fenn­ál­lá­sán nyug­szik az egész eu­ró­pai egyen­súly, mely hogy mi­nél szi­lár­dab­ban áll­has­son: ad­jon meg a ma­gas kor­mány min­dent, amit csak en­nek a vá­ros­nak sze­me-szá­ja kí­ván, de ha­mar ám... kü­lö­nö­sen a föld­vá­ri vasútvonalat..."

A 19. szá­zad vé­gén di­va­tos­sá vált a hely­sé­gek szim­bó­lu­má­nak te­kin­tett cí­mer meg­ter­ve­zé­se. Ifj. Göd­ri Fe­renc, ak­kor még vá­ro­si fő­jegy­ző, in­dít­vá­nyozta az 1894. augusztus 23-i kép­vi­se­le­ti ülé­sen, hogy a vá­ros Fe­renc Jó­zsef csá­szár­tól cí­mer-ado­mány­le­ve­let kér­jen. 

Ja­vas­la­ta mel­lé csa­tol­ta a ma­ga ter­vez­te és (egye­sek sze­rint) sa­ját ke­zű­leg meg­fes­tett cí­mer­ter­vet is (má­sok Gyár­fás ke­ze mun­ká­ját vé­lik fel­is­mer­ni raj­ta), me­lyet még ab­ban az év­ben fel­ter­jesz­te­nek hi­te­le­sí­tés­re. Több­szö­ri vissza­kül­dés, fel­vi­lá­go­sí­táské­rés, az or­szá­gos le­vél­tár vé­le­mé­nyé­nek meg­hall­ga­tá­sa után 1898. áp­ri­lis 12-én a Khral ud­va­ri cí­mer­fes­tő ál­tal ké­szí­tett és a budapesti Posner Nyomdában kivitelezett, a csá­szár sa­ját ­ke­zű alá­írá­sá­val el­lá­tott díszes ado­mány­le­vél is (ma a Szé­kely Nem­ze­ti Mú­ze­um tu­laj­do­na) megérkezett.

A hálás utókor – már amikor nyilvánosan is tehette – nem feledkezett meg neves polgármesteréről. 

Halála után a mai Kós Károly út az ő nevét vette fel, majd hosszú szünet után, az 1989-es rendszerváltást követően ismét utca, majd iskola is őrzi emlékét, a városi tanács pedig a közelmúltban egész alakos szobrának el­készítéséről határozott.

Szerző: József Álmos

Forras : 3.szek.ro