Az egykori sepsiszentgyörgyi vendéglátást csak nagy vonalakban mutathatjuk most be, hiszen a kocsmák, betérők, fogadók, kifőzdék, vendéglők fenntartása minden időben jó befektetésnek bizonyult, s így meglehetősen sok volt belőlük. A negyvenes évek elején például, amikor Sepsiszentgyörgy lakossága 16 000 volt, a városban több mint negyven kisebb-nagyobb vendéglátó működött.
Az első kocsmákat, fogadókat az óvárosban, a vártemplom előterében, az akkori piactéren kell keresnünk. Itt legismertebb kétségtelenül a Három Rózsa, sajnos azonban nincs adatunk ennek régmúltjáról, mai épülete 19. századi. Kutatásunk következő állomása a Vásármező, a mai 105-ös tömbház környéke — a későbbi Városmajor —, ahol a 18. század közepéig a baromvásárokat tartották, s a már bemutatott Bálházban is működött kocsma. Volt azonban egy másik fogadó is. "A templom felé menő utcának Dél felé való felén" Mikes Antal, majd fia, Mihály telkén "eleitől fogva korcsma ház volt... mert még azelőtt mintegy hatvan esztendővel a vásár azon jószág előtt folyt" — olvashatjuk egy 1802-ben kelt jegyzőkönyvi nyilatkozatban. A kocsma Mikes fogadója néven vált ismertté, s azt többnyire német földről származott kocsmárosok bérelték.
Időrendi sorrendben és helyileg is nagyot ugorva a mai főtéren találunk újabb vendéglőre. Egy 1841-ből származó iratban a "vagyon a városnak a Piaczon a város mészárszéke szomszédságában egy két rendbeli zsendelyfedelű több szobákból álló korcsma háza" passzus talán arra a 19. század első felében épült emeletes házra vonatkozik, mely Központi Szálloda és Vendéglő néven vonult be a köztudatba, és a mai Bodok Szálló előterében a Bogdán Flórián-ház (ma adventista imaház) mellett állt. A század második felében Rajcs Zoltán tulajdonába kerül, tőle 1900-ban Fogolyán Kristóf vásárolja meg, akitől az évek folyamán többen bérelték (Horváth János, Fülöp Albert). A két világháború között néhány emeleti helyiségébe a Népbank költözött, de vendéglői jellegét az Axente irányította Központi Vendéglő és Szálloda néven továbbra is megőrizte.
A vendéglő utóda a negyvenes évek végén, ötvenes évek elején Willmann cukrászdája, majd a kétes hírű, Köpködőnek csúfolt, Gábor Áron nevét viselő kocsma lett, amelyet a kapubejárat befalazásával nyert teremmel bővítettek. A hatvanas években élelmiszerbolttá alakították, 1972-ben a Bodok Szálló felépítésével egy időben bontották le. (1. kép)
A Csíki utca sarkán az 1879—90 között az id. Ötves Pál építtette egyemeletes, impozáns bérház telkén Salati József városgazda tulajdonát is képező, "veres cserepes korcsma néven esmeretes" ház állott, melyet már az 1830-as évek végén, a negyvenes évek elején Kupferstich Jakab bérelt. 1853-ban a határőrségnek a katolikus templommal szembeni három kaszárnyaépületén kívül újabbat terveznek, de Erdély katonai kormányzója, Schwarzenberg herceg kijelenti, Sepsiszentgyörgyön nem állomásozik többé katonaság, így helyette "ajánlja a városnak egy czélszerű vendéglő felépítését, mivel ez a városban igen érezhető hiány". A vendéglő felépítésére a város felajánlja a kaszárnya építésére szánt anyagi forrásokat. Városi telkeket, erdőparcellákat bocsátanak áruba "azon czélból, hogy nagyszerű vendégfogadó és több szobákból álló boltokat és patikaházat építtessen". Így épül fel 1855-ben a Városháza, a mai Tamási Áron Színház tömbje. Vendéglőhelyiségét 1866-ban Wellenreiter János, a 70-es, 80-as években felváltva Pál István és Blaskó József bérelte, mígnem 1893-ban Prezelmayer István nyeri a versenytárgyalást. Ő volt az, aki 1898-ban, miután a Háromszék Takarékpénztár anyagi alapok hiányában lemondott a parki kioszk — teraszos vendéglő — építéséről, a vendéglő melletti bolthelyiséget kávéházzá alakítja. Az átalakított vendéglőben (most már Városi Nagyvendéglő) háromszáz étkezőnek volt hely, bővítették a kávéházat is, új, földig érő portálablakokkal látták el. 1898-ban az új bérlő, Messer Albert a nagyvendéglő középső bejárata előtt kávéházi nyílt kioszk engedélyezését kéri. "Az úri közönség igényeit teljesen kielégítő kemény, vízhatlan vászonernyővel díszesen fedett s oldalain dísznövényekkel árnyékolt kávéházi nyílt csarnok felállítását" engedélyezik. 1899-ben már Blaskó Lajos a bérlő, majd 1903-ban Lusztig Gyula, a tízes években pedig Székely Albert és Lusztig Gyula a kávéház és étterem bérlője. A Városi Nagyvendéglő 1911-ben olyan női zenekar szerződtetését reklámozta, melynek tagjai a kor divatjának legújabb vívmányába, nadrágszoknyába öltözve mutatták be műsorukat. Íme, hogyan reagált a hírre a Székely Nép tudósítója: "E hó (május) 29-én lesz a híres jupu coelette bemutatkozása Sepsiszentgyörgyön, ha hinni lehet a hirdetményeknek. Andreé Argényi József karmester egy női zenekarral jön ide, hogy a Városi Nagyvendéglő kávéházában három estén át hangversenyezzen...
A nadrágszoknya... új és csábító reklámmal kínálkozik. Egy pillanatig sem akarunk túlzott prüdériával a jó erkölcsökre vigyázni, de a rendőrségi engedélyt mégis megtagadnók az ilyen vállalkozásoktól, amelyek direkt célja minden más, csak nem a — zenei művészet! A nadrágszoknyás zenei tündérek bizonyossággal látványosságot fognak jelenteni, de alig hinnők, hogy ez az »újdonság« erőt vehessen a közönség jobb ízlésén." (2. és 3. kép)
1934 decemberében Mandel J. textilgyári igazgatóságának 25. évfordulóját ünnepelték a kávéház termében. Az eseményről készült felvétel a helyiség berendezéséről árul el részleteket. (4. kép)
A vendéglőt ebben az időben Zablău Miklós irányította. 1940 után Rácz János segesvári vendéglős veszi át, aki Zablău fiával egyezséget kötve csere útján jut a vendéglő tulajdonába. 1945—48 között Imreh Jenő a tulajdonos, Székely Lajos az üzletvezető. Mielőtt az 1948-ban alakult színház vette volna birtokába, rövid ideig vas- és vegyiáru-kereskedést rendeztek be.
Szerző: József Álmos
Forras : 3.szek.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése