A színház története
A Sepsiszentgyörgyi színházat állandó hivatásos művészeti intézményként Állami Magyar Népszínház néven 1948-ban hozták létre. 1949-től Állami Magyar Színház megnevezéssel folytatta tevékenységét. 1987-től Sepsiszentgyörgyi Színházként immár két - magyar és román - tagozattal. 1992-ben a két tagozat különválik s a Tamási Áron Állami Magyar Színház és az Andrei Mureşanu nevét viselő román nyelvű színház közös székhelyen ugyan, de jogi és költségvetési szempontból egymástól független művészeti intézményként működik tovább. 1998-tól a színház neve Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. Felügyeleti és fenntartó közigazgatási szervezete Sepsiszentgyörgy Megyei Jogú Város Tanácsa.
Az utóbbi, több mint fél évszázad történelmi és társadalmi folyamatainak, változásainak kevésbé ismerője is következtethet a névadások és megnevezések mögött húzódó küzdelmes múltra a leplezett vagy nyílt kultúrpolitikai törekvésekre, az önmagát meghatározni szándékozó színház feladataira és művészi célkitűzéseire.
Története során a sepsiszentgyörgyi Színházat is sokféle kényszerhatás és ösztönzés érte. Erdély délkeleti szögletében, távol az erdélyi magyar művelődési központoktól (Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad) elsődlegesen a Székelyföld és azt körülölelő földrajzi térség tájoló színháza volt, ennek minden velejárójával (a színházat sokáig "vándor népszínháznak" is nevezték). Csak 1958-ban rendezkedhetett be jelenlegi székhelyére és kapott esélyt arra, hogy valódi - állandó és hivatásos - színházként gyökeret eresszen az akkori kisvárosban.
A színház történetében fordulópont volt 1968. Kovászna Megye néven - kisebb módosulásokkal - helyreállt a régi Háromszék Vármegye és Sepsiszentgyörgy járási központból újra megyeszékhely lett. A városban addig nem tapasztalt szellemi pezsgés indul meg, s az egykori kisváros értelmiségiek - költők, írók, színészek - számára egyaránt vonzerőt jelent. Ebben a felpezsdülő légkörben a színház is egyre inkább saját művészi arculatának kialakítására, minőségi megújulásra, a korszerűbb színház felé való nyitásra, a viszonylagos elszigeteltségből való kitörésre törekedik. Ekkor születnek azok az előadások, melyek a színház nagykorúságát, művészeti intézményként való elismerését jelentették. Dukász Anna (1968-1973) és Sylvester Lajos (1973-1985) igazgatósága alatt a színház műsorpolitikájában és előadásai színvonalában egyaránt a következetesség és az átgondoltság érvényesül. Az "áttörés", a "felnőtté válás" elsősorban az ideológiai elvárások időszakos enyhülésének köszönhető. A 60-as évek, ahogy mindenütt szerte a világon, Romániában is a változás, a megújulás lehetőségének évei voltak. A színház műsorpolitikája megszabadul az orosz szocializmus "osztályharcos" színműveitől, s bár a hivatalos ellenőrzés továbbra is jelen van, a műsorterveket jóváhagyó Színházi Főigazgatóság több magyar szerző, és a negyvenes évek óta először nyugati ("kapitalista") szerzők darabjainak bemutatását is engedélyezi. Olyan jelentős előadások születnek ebben az időszakban, mint a Bánk Bán (r: Völgyesi András), Joseph Heller: Megbombáztuk New Havent (r: Seprődi Kiss Attila) Reginald Rose: Tizenkét dühös ember stb. Ebben az időszakban térhetnek vissza szülőföldje színpadaira Tamási Áron darabjai is. Tompa Miklós Tamási-rendezései (Énekes madár, Hullámzó vőlegény, Boldog nyárfalevél, Hegyi patak stb.) - bár szemléletmódjuk a hetvenes-nyolcvanas években már nem számított igazán korszerűnek, mégis egy modern, érvényes Tamási-játszás felé nyitottak utat. A színház a hetvenes években kitör a vidékiség, a másodrangúnak bélyegzettség béklyói közül, és lassan valódi művészeti intézményként lopja be magát úgy az erdélyi magyar, mint a román színházi szakma köztudatába.
Jelentős és emlékezetes előadások mellett az 1970-es évek elejétől jugoszláviai majd magyarországi vendégjátékokra is lehetőség nyílik. Hosszú távú együttműködés - testvérintézményi kapcsolat - kezdődik a Veszprémi Petőfi Színházzal, kétévente ismétlődő kölcsönös vendégjátékok formájában. Mindez a társulat számára nélkülözhetetlen tágabb kitekintést, megmérettetést, kapcsolatok kialakítását és tapasztalatcserét eredményezett.
A színház történetében különösen fontos esemény volt a Nemzetiségi Színházi Kollokviumok megrendezése, a romániai magyar, német és jiddis színházak és színházi tagozatok, valamint az adott nemzetiségek drámaszerzőinek műveivel esetenként jelentkező román nyelvű színházak részvételével. Az első két kollokvium, nemzetiségi, identitásőrző jellege mellett komoly szakmai vitákra adott alkalmat, hiszen ekkor - a hetvenes és nyolcvanas évek fordulóján - érett be az a folyamat, mely az erdélyi magyar színházművészetet lassan felzárkóztatta a világszínház megújulásának folyamatához.
Ezek az országos és nemzetközi visszhangú rendezvények a közönség körében is rendkívüli érdeklődést keltettek, bizonyítván a színház majdhogynem kizárólagos (egyelőre még megtűrt) szerepét az egyes nemzetiségek kulturális önazonosságának megőrzésében, ugyanakkor a térségben élő nemzetiségek nyelvek, kultúrák, sőt vallások találkozásának, megismerésének, egymásrautaltságának felismerésében. Ez a "hivatalostól" - a többségitől - eltérő identitás-állítás miatt a megyei párt-vezetőség az 1982-es Kollokviumot állítólagos elszigetelő hatása miatt betiltotta.
A hetvenes évek ígéretesen alakuló, kibontakozni látszó színházművészetét a nyolcvanas években a fennmaradásért, majd a puszta túlélésért való küzdelem váltotta fel. Ekkor már szóba sem kerülhetett a színház, mint sajátos, belső törvényeit követő és művészi formáit alakító művészet. A már a kezdetektől létező, de immár mindent elárasztó ideológiai és politikai kritériumok mellett, a puszta létezéshez szükséges anyagi-pénzügyi gondok határozták meg a színház tevékenységét. 1984-től a színház "önfenntartóvá" válik, azaz megvonják tőle a működéshez szükséges állami dotációt, arra kényszerítve így az intézményt, hogy művészi szempontok helyett pusztán anyagi megfontolások szerint alakítsa műsorát. Az anyagi és szellemi, s a velük együtt járó morális leépülés a társulat tagjait felmorzsoló általános leépüléshez vezetett és a színház kényszerű önfelszámolása felé készítette elő az utat. Az 1986-ban létrehozott román nyelvű tagozattal - mely közös költségvetésből, azaz jelentős közönség híján a magyar társulat jövedelméből tartotta fenn magát - az akkori politikai vezetés már nem is titkoltan a magyar nyelvű színházi kultúra "ellensúlyozására" - elsorvasztására - tett újabb kísérletet. Nem rajta múlt, hogy ez végül is nem sikerült.
Az 1990-es évek politikai változásai új lehetőségeket nyitottak a színház számára is, mindenekelőtt a színpadi mű ideológiától és más nem-színházi szempontoktól mentes igaz és érvényes közvetítésének lehetőségét. Ezzel egyidőben azonban számtalan megoldásra váró feladat, örökölt és új gond adódott - szervezeti és technikai problémák és sok más, tisztázásra váró kérdés áll a megújuló színház előtt. Mi a színház? Hogyan lehet hű a jelenhez, melyben él? - Stílus és forma, tartalom és jelentés, szemlélet és látásmód, minőség és felelősség, hétköznapi ember-lét és mitológia, hagyomány és újszerűség kérdéseire kell a színháznak választ adnia - elsősorban előadásaival de azzal a szereppel is, melyet a közösségben magának kivív - olyan kérdések ezek, melyek megválaszolásán, érvényes újragondolásán áll vagy bukik az intézmény további sorsa.
Az épület története
Az épület 1856-ban épült, ebben kapott helyet a városháza, amelynek a dísztermében mutatták be a vándorszínházak az előadásaikat.
Az állandó színházterem gondolata Harmath Domokos, a Műkedvelő Egyesület választmányi elnök által fogalmazódott meg, javaslatának 1884-ben az Ami még hiányzik Háromszéken című cikkben adott hangot. Gödri Ferenc akkori polgármester 1894-ben vetette fel az állandó színház létrehozásának gondolatát, amit a városháza dísztermébe álmodott meg. A terem átalakítása 1896-ban Bay István városi mérnök és Kovács Sándor építész által kezdődött, és – két év csúszás után – 1899. január 14-én adták át.
1912-től a színház mellett a városi mozinak is helyet adott az épület, amit az 1948-ban alapított Állami Magyar Népszínház kapott meg 1949-ben, ami után a társulat neve Állami Magyar Színház lett.
Forras: Wikipedia
Forras :
Forras :
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése