2017. június 11., vasárnap

A sepsiszentgyörgyi Bene-ház


A XX. század első negyedében épült, Gróf Mikó Imre utcai, az egykori dr. Bene István ügyvéd háza Sepsiszentgyörgy egyik műemléképülete.


A szecessziós stílusú épület gyönyörű díszítőelemei, valamint a Budapesten készült régi faszerkezet is restaurátorok keze munkájával születhet újjá. A Bene-ház és más hasonló műemléképületek felújításának fontosságáról Birtalan Erzsébet Csilla főépítésszel beszélgettünk.


A XX. század elején, feltehetőleg 1914-ben épült Bene-ház (S. Sebestyén József budapesti fotóművész A város arca emlékmű fotóalbumban az 1908-as évet említi) egy U alakú épület volt, amely idővel változott. A kétszintes, téglából készült épület hódfarkú cseréppel födött, a régi arculatát a jelenlegi felújítási munkálatok alkalmával is igyekeztek megőrizni. A restaurálást követően múzeumot létesítenek, ahol többek között egy állandó vadászkiállítás kap helyet.


Birtalan Csilla, Sepsiszentgyörgy város főépítésze szerint a műemléklistán szereplő Bene-ház felújításánál meglehetősen nagy gondok adódtak, hiszen a gipszből készült díszítőelemek rossz állapotban voltak, előfordult, hogy az építészek nem tudtak következtetni egy elemnek az eredeti formájára. Keresték a régi fényképeket, de nem jártak nagy sikerrel.

A felújítás terveit Zakariás Attila műépítész készítette, Edler László György építészmérnök, művezető felügyelete alatt az épületben történő munkálatokat a Göncz Attila által vezetett Instal-all Kft. végzi. A gipszből készült díszítőelemek restaurálásával Kátai Sándor restaurátort, a faszerkezet feljavításával pedig Incze Levente restaurátort bízták meg, Kovács Kázmér tervezőépítész az épület homlokzatának színeit tervezte.

Az egykori dr. Bene István ügyvéd, városi tanácsos, országgyűlési képviselő, a helyi Kossuth Kör és a szabadkőművesek városi elnökének házát gipszelemek díszítik, az épület homlokzatán medúzára emlékeztető arcok őrködnek.


A fából készült – már csak eszmei értékénél fogva is –, értékes nyílászárók egyikén ez a felirat olvasható: „Justus Sándor és fia Budapest”. A pincelejáratnál szintén olvasható, hogy a födémgerendák a Diósgyőri Acélüzemben készültek, tehát nagy valószínűséggel az is a „magyarvilágból” való – fogalmazott Bunta Álmos végzős építészmérnök hallgató, a kivitelező vállalat munkatársa. Bunta szerint két hónapon belül remélhetőleg sikerül a belső felújítást befejezni. A majdani vadászmúzeumba látogatva a városlakók is megcsodálhatják a szecessziós épületet.

Forras :
http://erdely.ma/kultura.php?
id=117673&cim=a_sepsiszentgyorgyi_bene_haz_restauralasa_egy_szecesszios_epulet_ujjaszuletese

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése